Ma van a világbajnokság első napja, a nyitómeccsen a házigazda brazilok a horvátokkal találkoznak.

Tippem: magabiztos brazil győzelem, 3-0.

Úgy gondolom, a sok balhé után, ami a világbajnokságot övezte, gyakorlatilag azért játszanak a házigazdák, hogy egy győzelemmel minden botrányt elfeledtessenek. Biztos vagyok benne, hogy úgy fognak hajtani, mintha az életük múlna rajta, és az első meccsen ez a hengerlés meg is hozza az eredményét.

Az más kérdés, meddig tart ki a lendület. De el tudjuk képzelni, mi lenne, ha a hazaiak csapata kiesne a 16 között, ilyen előzmények után? Szóval szerintem az utolsó erejükig küzdő, ám mégis technikás brazil válogatottra számíthatunk, ami legalább az elődöntőig el fog jutni.

Ennek pedig az első lépése a kötelező győzelem a horvátok ellen. Nem irigylem utóbbiakat, de valakinek veszíteni is kell. A balkániak időnként elvesztik a fejüket- ha átmennek rugdosódásba és pár ember emiatt a későbbi fontos meccsekről "kipontozódik", akkor lesznek igazán nagy bajban. A brazilok jobbak, a vereséget méltósággal kell viselni, Kamerun és Mexikó ellen simán lehet javítaniuk. Mivel ezzel a horvátok is tisztában vannak, úgy érzem, a meccs végén már csak a tisztes helytállásra fognak játszani, kevés izgalom vár ránk, a brazilok addigra biztos előnnyel vezetnek majd.