Furcsa, miért nem egy időben kezdődik az összes meccs a magyar focibajnokság zárófordulóiban.

Tulajdonképpen minden ok megvan a lelkendezésre, ha azt nézzük, mennyire izgalmassá vált a magyar foci élvonala: a bajnoki címről az utolsó meccsek döntenek, pont úgy, mint a kiesésről. Legalább izgalom legyen, ha már színvonal nincs!

Az a világ legtöbb pontján jellemző, hogy a bajnokságok végén az utolsó fordulókban minden meccset ugyanakkor kezdenek. Nyilvánvaló ennek az oka: ha egy csapat később játszik, akkor esetleg befolyásolja a motivációit a korábbi meccsek eredménye. Van ennek jó és rossz oldala is, de például a tegnap esti Videoton-Ferencváros mérkőzés előtt már tudni lehetett, hogy nyert a Honvéd és a Vasas is, tehát mind a két csapat számára létszükségletté vált a győzelem. Csak hát alakulhatott volna mindez másként is...

magyarfoci

Ráadásul a magyar élvonalban jelenleg nagyon kevés csapat van, csak 12 egylet küzd az érmekért illetve a bennmaradásért. Ebből az következik, hogy nem nagyon van már a végén olyan meccs, aminek ne lenne óriási tétje. Ez így volt a most hétvégi fordulóban is, ahol öldöklő küzdelem folyt a pontokért a bajnoki harcban és az alsóházban is.

Megjegyzem, ez nem csak a szurkolóknak tűnik fel. A debreceni győzelem után a Honvéd egyik hőse, Eppel is megemlítette, nem is érti miért nem egyszerre játszanak a csapatok. A Videoton győzelmi kényszerbe került, de ha esetleg egyszerre mennek a meccsek, a Videoton bukásával a Honvéd biztosan bajnok lett volna, és a pályán, az őket elkísérő rengeteg szurkolóval együtt lehetett volna ünnepelni.

Ehhez képest a hazafelé tartó buszon nézhették, mire megy a Fradi Felcsúton a sorsdöntő meccsen. Nem mondom, az se rossz, ha esetleg a benzinkúton vett pezsgővel ünnepelhetnek, de... Lehetne ezt máshogy is bonyolítani.

Ha már annyi szempontból megpróbálnak nagyon profinak látszani a magyar fociban dolgozók, ezen a téren vajon miért nem sikerül? Miközben "megoldották", hogy ne lehessen a hétvégén sok meccset közvetíteni (és amiről maga Csányi Sándor ismerte el, egyáltalán nem váltotta be a reményeket és nem lett több néző a stadionokban), valahogy ezt az ügyet nem sikerül rendezni. 

Ennek a mai magyar focinak olyan rettentő sok nagy értéke nincs- az egyetlen, ami megmaradhatna, az a tisztaság, a megkérdőjelezhetetlenség. És ilyenkor pont ez sérül. A vicc pedig az, hogy az utolsó fordulóban minden meccs egy időpontra van kiírva, pedig az eredmények alakulása miatt pont akkor lehetne a bajnokság "megkoronázásaként" egyfajta bajnoki döntőt rendezni zárásként, a Honvéd és a Videoton összecsapásával, hiszen ezek csapatok már semmiképpen nem csúszhatnának le a dobogó első két fokáról.

magyarfoci

Nem baj, talán majd jövőre sikerül... Nálunk úgyis mindig jövőre várhatóak a változások és az eredmények, ha fociról van szó. Miért lenne különbség akkor, ha a lebonyolítás a téma?...