New Yorkból egészen Londonba szeretne elúszni egy informatikus 2017-ben. 

A Dél-Afrikában született, de Angliában élő, 38 esztendős Michael Ventre természetesen nem a gazdasági bevándorlás új útvonalát szeretné felderíteni, egyszerűen csak valami nagy eredményt elérni. Saját bevallása szerint nem igazán jó úszó, csak nagyon kitartó- és ezt bizonyítja, hogy több sikeres hosszú távú nyílt tengeri úszást tudhat már maga mögött.

Az az igazság, bármennyire szép dolog az, hogy valaki átússza az Atlanti-óceánt, ezeknek a vállalkozásoknak olyan sok értelme nincs. A sportember számára nagy eredmény, büszke lehet rá az ember, de mivel manapság mindenki rekordokat hajszol, csak egy bravúros teljesítmény lenne a sok közül. De ellentétben mondjuk a korai sarkkutatókkal, búvárokkal, barlangászokkal, akik az ismeretlent fedezték fel, nem tapos ki új utakat: nyilván nem kezdenek el a példáját követve úszva közlekedni a kontinensek közt.

Már csak azért sem valószínű ez, mert egy ilyen rekordkísérlet nem olcsó mulatság. Ismét példálózni lehet a régi felfedezőkkel, akik közül sokan nem élték túl a nagy utat, Ventre már biztosra mehet: komoly segítőcsapatot szervez, rendelkezükre állnak hajók, műholdas navigációs és kommunikációs eszközök, és vészhelyzetben nyilván jönne a mentőhelikopter is. Nem mondom, hogy így könnyű átúszni az óceánt, de azért az is tény, nem úgy kell elképzelni, hogy folyamatosan tempózni fog hónapokon át. 

És ez a móka sok pénzbe kerül ám, 40,000 fontot, azaz közel 18 millió forintot szeretne rá összeszedni Ventre. Egyéni támogatók adományai mellett komoly szponzorkeresésbe is fogott, ami azért is nehéz mostanában, mert minden őrült rekord kapcsán meg szokták keresni a potenciális támogatókat azok, akik nem a saját pénzüket akarják kockáztatni. 

Persze be lett dobva a jótékonyság témája is, mert ma már ez is kötelező. Az óceánátúszó az Oxfam nevű szervezetet akarja támogatni és népszerűsíteni. Elkölt tehát pár milliót, ő és csapata több, mint egy fél éven át lesz tengeren azért, hogy így harcoljon a szegénység ellen. Nagyon jó, hogy ennyi jótékony ember van a világon, aki azért mászik saját örömére hegyet meg száll tengerre pár hónapig, hogy ezzel segítsen, bár nekem nem olyan könnyű látni az összefüggést. Ventre is leírja, hogy a pénzgyűjtés jelen stádiumban csak arról szól, hogy az ő útját szponzorálják, és csakis akkor utal bármennyit is az Oxfam részére, ha többen beállnak mögé, és megmarad valamennyi. Adott esetben a jóhiszemű, segítő szándékú emberek 40,000 fontot adnak az úszónak és mondjuk 400 fonttal harcolnak a szegénység felszámolásáért- alakulhat így a forgatókönyv.

Ráadásul arra sincs garancia, hogy nem fordulnak vissza pár nap vagy pár hét után. A pénz elmegy, csak épp nem a szegényekhez jut el, és még rekord se lesz belőle. Nem egy példát láthattunk már, amikor merész kalandorok (magyarok is) nekivágtak az ismeretlennek, aztán szép csendben feladták az egészet, nyilván a szponzorok nagy örömére. 

Addig viszont mindig lesznek ilyen próbálkozások, amíg erre pénzt lehet szerezni, mert érdekli valamilyen szinten az embereket. Ám azt tippelem, előbb-utóbb megunjuk, hogy minden nap valami "fantasztikus teljesítményről" olvashatunk, ami igazán nem ad semmit nekünk. És akkor végre megint lehet kitalálni valami újat és izgalmasat, netán felfigyelhetünk azokra a nagy teljesítményekre, amiket tényleg saját erőből érnek el, a saját környezetükben, és minket is arra inspirálnak, hogy kövessük a példájukat.