Az NFL alapszakaszának végén érdemes egy kicsit filozofálni arról, mennyit érnek a számadatok.

amerikaifoci

Az utolsó forduló most egy árnyalattal kevesebb izgalmat tartogatott, kiemelési helyekről szólt pár meccs, és az utolsó továbbjutó hely miatt volt tétje az NFC összecsapásainak. Volt ugyan dráma, és az is tény, még a rég kiesett csapatok is összekapták magukat, de bármi is volt, az igazi küzdelem úgyis a rájátszásban kezdődik. Ott már csak egy meccs az élet.

Ilyenkor mindenki elemez, statisztikákat rángat elő. Utóbbiak egy része teljesen értelmetlen, mert annak nem sok jelentősége van ma, hogy 1984-ben hasonló helyzetben melyik csapat nyert rájátszásmeccsen- a most pályára lépők jelentős része akkor még nem is élt. 

Na de a mostani idény számadatai, azok aztán mindent elárulnak, ezeket böngészve máris előre megmondható minden!... Hát, nem egészen. Szép alapigazság az, hogy a bajnokságokat a védelem nyeri, azaz aki kevesebb yardot enged, máris garantált a továbbjutása- a realitás viszont kicsit más. Az NFL.com milliónyi statisztikája között ott van ez a számadat is, és meglepő, de igaz: a tíz legkevesebb yardot engedő csapat közül csak négy ment tovább. A legkevesebb pontot kapó csapatok statisztikája már kicsit közelebb áll a továbbjutókéhoz, de azért érdekes, hogy a csoportot nyerő Pittsburgh Steelers kicsivel több pontot engedett a rivális Baltimore Ravensnél és Cincinnati Bengalsnál is.

amerikaifoci

Az pedig szintén fontos, hogy kulcsemberek dőlhetnek ki egy-egy csapatból. Az éves átlag mutat valamit mondjuk az Oakland Raiders támadóiról, de nyilvánvaló, hogy a csapat kevesebb yardot és pontot fog szerezni most, hogy a csereirányító cseréjének a játéka várható.

Szóval az átlagnéző ne szégyellje magát, amikor nem sokat mond neki egy olyan információ, hogy hány yardon tartja az ellenfél futóit valamelyik csapat. Ezek jópofa számok, lehet elemezgetni őket, de csakis egyetlen statisztika számít: azon a bizonyos tétmeccsen ki szerez több pontot. Hányszor előfordult már, hogy felborult a papírforma! 

Szóval aki úgy érzi, még nem igazodik el a különféle statisztikák és adathalmazok rengetegében, egészen nyugodtan leülhet a hétvégén a tévé elé, mert ettől függetlenül is remek meccseket láthat a rájátszásban. Ebben a körben kicsit talán még kiszámíthatóbbak szoktak lenni a történések, de a Green Bay Packers meccse a New York Giants ellen igazi csemegének ígérkezik, és a Seattle Seahawks is jót küzdhet a Detroit Lions ellen. A Miami Dolphins elvileg nem túl esélyes a Pittsburgh Steelers otthonában. Szerintem a leginkább kétesélyes az Oakland Raiders és a Houston Texans meccse, hiszen mind a két csapatnál kérdéses, ki irányít majd.

Bevallom, én máris fel vagyok pörögve, az utóbbi években számomra az egyik fénypont ez a pár hét, amikor az NFL rájátszás összes meccsét élőben nézhetem. Tudom, egyre többen szeretjük az amerikaifocit, és mivel ilyenkor más igazán izgalmas, látványos sportesemény nem nagyon van, aki valami komoly sportélményre vágyik, kapcsoljon rá a meccsekre.