Nincs a világon hely, ahol ennyire tudják ünnepelni a középszerűséget, mint nálunk.

magyarfoci

A hosszú hazai téli holtszezon tele van fantasztikus sztorikkal: a magyar fociban soha nincs megállás. A mezőkövesdi sikeredző, a rengeteget gúnyolt Pintér Attila Felcsútra tette át székhelyét, hogy a csúcsra juttassa a milliárdokkal kitömött kirakatcsapatot. Helyes, dolgozzon csak az adófizetők pénze! És nyilván egyedüli új arcként nehezen menne a beilleszkedés a mesternek, ezért igazolnak mellé pár válogatottközeli játékost, akiknek a másodosztály is motiváló- meg nyilván a kellően magas fizetés.

Közben meg volt némi zajkeltés amiatt, hogy Bernd Storck nem került be a legjobb edzők közé a sportújságírók szavazásán. A német zseni kétségkívül hihetetlen eredményeket ért el 2016-ban: nyertünk vele egy meccset az EB-n, aztán volt két döntetlen meg egy csúnya vereség. És ha úgy nézzük, utána ősszel Feröerről pontot raboltunk, Svájctól is csak kicsit kaptunk ki hazai pályán, szóval igazán komoly ellenfelekkel szemben volt egy győzelmünk. Jogos, hogy ott a helye a legmenőbb edzők  között, akik ehhez képest csak pár olimpiai- és világbajnoki címet tettek le az asztalra.

Alapvető igazság, hogy szavazáson összemérni ezeket a teljesítményeket lehetetlen és így értelmetlen. De ezzel együtt is, tiszteltve Storck eredményeit, nem nyertük meg az EB-t, és utána a világbajnoki selejtezők se diadalmenettel indultak. Tudom, hogy fociban kemény a konkurrencia, de éppenséggel úszásban is, és Hosszú Katinka ennek ellenére egész évben talicskaszámra gyűjtötte az érmeket. Shane Tusup annyi győzelmet hozott vele össze, mint ami másnál igazi életműnek számít. Nem nagyon számít, kinek mennyire szimpatikus: ezt a sikert nem adják ingyen. Elismerhetjük Storck eredményeit, de nehogy már igazságtalannak tartsa bárki, hogy Tusup kiszorította 2016 legjobb edzői közül...

Már olvastam olyan hülyeségeket is, hogy ezért fog elmenni az országból a német edzőgéniusz (aki azért sok eredményt máshol a karrierje során nem mutatott fel), hiszen úgy megsértődik. Hát szerintem ennél viszont egészen biztosan okosabb szakemberről van szó- van neki értelemesebb feladata is, mint hogy sportújságírói szavazásokon agyaljon. Hagyjuk hogy dolgozzon, és ha legközelebb megnyerünk valami tornát, majd visszatérhetünk a szavazásokra. Az viszont még odébb van.

Szintén kacagtató volt a Vasas-szurkolók nyílt levele, akik szeretett klubjuknak nagyobb stadiont követelnek. Hiszen a múlt, a hagyományok, a jövőbe tekintés, meg egyébként is- csak. Másnak jut, nekik nem? Botrány! Hiszen egy olyan csapatról beszélünk, ami negyven éve bajnok volt! (Pontosabban nem tudom, ki is a mai Vasas jogelődje, mert mintha a Kecskemét játékjogának megvásárlásának éledt volna újjá a piros-kék csapat, de a jogelődjüknek mégsem a Kecskemétet tartják.) 

magyarfoci

Egy szó mint száz, a Vasas szurkolóinak fáj, hogy ha csak kis stadiont kapnak, akkor nem játszhatják odahaza a BL-elődöntőt, pár megállót villamosozni kéne a Fradi-pályáig mondjuk. Hát, igen, ez bizony égető probléma. Egyszerűem elképesztő, hogy mifelénk minden középszerű csapatnál ekkora az önérzet, álomstadionról ábrándozik mindenki. Bevallom őszintén, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a "szurkolók" helyett nem a klubvezetés szervezkedett a háttérben, mert szerintem egy drukkernek több esze van annál, hogy nagyobb stadiont követeljen több pénzért. Mindenki látja azt, mennyire kihasználtak az új arénák és mennyi értelme van még többet költeni ezekre. 

Azért gondolom, hogy a klubvezetésnek benne van a keze dologban, mert feltűnően lelkesen és gyorsan támogatni kezdték a "népi kezdeményezést. Kétség sem fér hozzá, a politikai szándék nyilván meglesz, hiszen még nincs minden sarkon hatalmas stadion. Igaz, tisztességes focit játszó csapatból még kevesebb van, de hát olyan régen volt a nyári pofáraesés a nemzetközi kupákban, hogy már-már elfelejtettük. Mondjuk azon országokban tudják, hogy van BL meg EL, ahol a csapatok versenyben vannak, de nálunk szerintem van egy ifjú generáció, aki azt hiszi, a magyar csapatok ezekben elvből sem indulnak, hiszen sose látják őket a tévében adott csoportomeccseken. Persze hogy szükséges a Vasasnak olyan stadion, ahol pályára léphetne azokon a nemzetközi tétmeccseken, ahova soha nem jutnak el!

Azért jó ez a holtszezon, izgalmasabb és szórakoztatóbb, mint maguk a meccsek, mert azok elkeserítőek. Szóval addig jó nekünk, amíg csak duma van foci helyett- előbbi is magyaros, de sokkal könnyebb komédiaként tekinteni rá...