Az edzésnaplóm szerint bőven túljutottam félszáz órányi jógázáshoz. Ez egy igazi jógi tapasztalaihoz képest elenyésző idő, de nekem, nulláról indulva egész soknak tűnik. Sokféle élményt begyűjtöttem ennek kapcsán, párat megosztanék azok közül, amik eszembe jutnak.

Az egyik fontos benyomás, hogy azok a kellemes stúdiók, ahova mostanában járok, igényesek, tiszták, barátságosak. Nem olyan benn a hangulat, a légkör, mint egy edzőteremben. És persze nem hat át mindent a gyúrós szag- amivel semmi baj nincs, mint ahogy a fémek csattogásával, az erőkifejtéssel se. Csak az más. Egy jógateremben viszont másnak kell fogadnia a vendégeket. Olyan igényes, szépen felszerelt termekben fordulok meg, ahol élmény jógázni. Jó, hogy megvan a piaci kereslet ezekre, és ezt ki is elégítik.

Sokféle jógatípusba belekóstoltam. Elképesztő változatosságú mozgásformákat kínálnak a stúdiók a jóga hívószóval: van egészen lassú, sok nyújtáson alapuló verzió, van dinamikusabb, erősítő, forró levegőben végzett és így tovább. A múlt héten ugyanabban a stúdióban háromféle órán voltam, és mind máshogy jelentett kihívást, érzésem szerint mindegyiktől más téren fejlődhetek. Kifejezetten szimpatikus, hogy hangulatomhoz illően választhatok órákat, és másnak is javaslom, hogy bátran kísérletezzen különféle jógákkal.

Az oktatók közt is van különbség. Ugyanolyan jellegű órát lehet így is, úgy is tartani, és bevallom, nem minden stílus jött be ugyanúgy. De még az első különös hangulatú órákon is tanultam valami újat. Egy másfél órás alkalom nem lehet mindenre elég, de minden oktatótól mást és mást lehetett ellesni. Tanulságos volt megtapasztalni, mennyire fontos lehet egy-egy apróság kiigazítása a mozdulatban, ami hirtelen egészen új oldalát mutatja be az ászanáknak. Így én mindenkinek hálás vagyok, aki akármilyen módon segített nekem. 

Ha már segítség kerül szóba: érdekes az, hogy a közösségnek mennyire lehet ereje. Még egy egészen kis csapatnál is hatással lehetünk egymásra, pedig az ember nem azzal foglalkozik, hogy mások mozdulatait lesse. Mégis, az, hogy egyszerre próbáljuk követni a mozdulatokat, és csendben mind az oktatóra, a helyes kivitelezésre figyelünk, nagyon jó légkört teremt, ahol én is próbálok mind jobban elmélyülni, koncentrálni.

Egyébként is sokat tanultam arról, hogy megfigyeljem a saját korlátaimat, és azokon belül maradva végezzek minden gyakorlatot. Önismeretet tanultam, és csak magamhoz próbálom mérni magam. Azt kicsit sajnálom is, hogy a legelején nem kezdtem el fotózni magam, hogy mennek bizonyos mozdulatok, így a fejlődésnek képi bizonyítéka nincs. Ugyan megvagyok enélkül, jó látni mások ilyen jellegű fotósorozatát.

És persze ez továbbvisz arra is, hogy az embert inspirálja, mennyit fejlődhet még. Ez az, ami arra sarkall, hogy rendszeresen órára járjak, és ott minden tőlem telhetőt beleadjak. Minden mozgásban kézzelfogható a fejlődés- az ember nagyobb súlyokkal dolgozik, gyorsabban fut és így tovább. A jóga sem kivétel, itt is bőven van előrelépési lehetőség. És ahogy másnak, úgy ennek is van jellemformáló hatása. Én igyekszem a rendszeres jógázás óta egyre inkább a mindennapokban is megpróbálni a belelazulást, a történések másféle elfogadását. Stressz az természetesen ér, de lehetőleg gyorsan igyekszem megszabadulni a gondoktól- vagy megoldást keresek, vagy ha az nincs, túllépek rajtuk.

Ami még fontos számomra, az az egyéni gyakorlás lehetősége. Ennyi óra után már van annyi rutinom, hogy képes vagyok saját magam számára összeállítani egy gyakorlatsort. Sőt, ki is igazítom magam, ha valamit nem jól csinálok- egyszerűen már érzem, mikor rontottam el valamit. Manapság már utazások előtt tudatosan tervezek a jógázással, tehát kétségtelenül része lett az életmódomnak. Remélem, ez minél tovább így is marad- és jó tudni, hogy ez már csakis rajtam múlik.