A női kézisek a hazai rendezésű kontinenstornán a hatodik helyet szerezték meg. Szerintem a szurkolók többsége többet várt, talán a szakvezetés és a játékosok is, de aztán ez lett belőle. És valljuk be: még ebben is volt némi szerencsefaktor.

A norvégokat például olyan meccsen jóval nehezebb lett volna legyőzni, ahol a skandinávoknak valóban fontos a győzelem. A mieink már akkor találkoztak velük, amikor számukra nem volt tétje a meccsnek. Sajnos a magyar lányoknak is csak szépségtapasz volt a győzelem, mert az elődöntő elúszott, csak az 5-6. helyért zajló párhacért hajtottak.

Ez utóbbi meccsen pedig nem sikerült győzni, a franciáké lett a jobb helyezés. Ám igazán nem ez volt fájó, azt hiszem. Az ilyen helyosztókon többnyire kissé csalódott csapatok találkoznak, akinek aztán jobban kijön a lépés, örülhet a végén, már amennyire népünnepély kísér bárhol egy ötödik helyet.

Azt gondolom, a sokkszerű igazán a dánok elleni vereség volt. Főleg az a váratlan taktikai újítás érte váratlanul a magyar lányokat, hogy a dánok normál meccshelyzetekben is lehozták a kapust, így hét mezőnyjátékossal támadtak, amire nem tudtak reagálni a mieink- sem a játékosok, sem a szakvezetés. Olvastam, hogy "trükknek" minősítették ezt a felállást pár helyen, és már arról írtak, majd "betiltják". Ami szabályos, az nem gonosz trükk, véleményem szerint. Ezt pedig sehol, senki nem tiltja, csak ilyesmivel nem nagyon próbálkozik senki, tartva attól, hogy labdavesztés után gyorsan kapják az üresen hagyott kapuba a gólokat távolról, lerohanásból. Ellenünk bejött a dánok taktikája, de ettől az elődöntőbe ők sem tudtak bejutni. És abban is biztos vagyok, az ilyen önveszélyes megoldásokat gyorsan kiismerik, nincs ezen mit betiltani. Eleve nem vagyok rajongója annak a hozzáállásnak, hogy a kreatív megoldásokat rossz dolognak tartják, szerintem a sportnak abszolút része az újítások kitalálása, alkalmazása. 

Az egész Európa-bajnokság lényege számomra pont ez a tanulság lenne: lehet újítani, lehet váratlanokat húzni. Sejthettük, hogy Görbicz Anita nélkül gyengébb lesz a válogatott, és az öröm, hogy a 18 éves Tóth Gabi viszont szépen teljesített, de a továbbiakat illetően szurkolói szemmel nem alakult igazán jól ez a torna. Nekem személy szerint jobban tetszik, ha a mieink rukkolnak elő valami váratlan, izgalmas húzással, mert ha nem is nyer a csapat, van valami vagány történés. Így most csak elmúlt az egész, elfogadható, de nem szenzációs eredménnyel...