Videót a bírónak!

Kassaiék bakiparádéja a sokadik alkalom, hogy felmerül a videobíró szükségessége.

Én már csak legyintek, ha a futballban dolgozó sípmesterek újabb rossz döntéseiről írnak. Magam is néztem a Bayern-Realt, láttam is a tévedéseket, lesgólokat. Ne tegyünk úgy, hogy ilyen most fordulna elő első alkalommal.

foci

Sőt, alig pár hete a másik spanyol gigász, a Barcelona hihetetlen, 6-1-es fordítása után hozták elő sorban a PSG hívei a katalánok javára történő tévedéseket. És most annak a meccsnek a bíróiról alig beszélnek, csak a bravúros továbbjutás lesz legenda. (Ami persze mit sem ért, hiszen a Juventus ellen kipottyant a Barca.)

Szóval pár hét múlva csak azt emlegetjük majd, milyen volt amikor Ronaldo két meccsen öt gólt szerzett a Bayern ellen. És persze jönnek az újabb ünneplések, amikor újabb mérföldkőhöz érkezik a portugál zseni. Ki számolja már akkor, melyik gól volt vitatható? És ugyanúgy Messi, Ibrahimovic és a többi sztár esetén is feledésbe merül ez.

Mindez talán így is a helyes. Csak éppen az UEFA, FIFA illetékeseinek nem a szurkoló eszével gondolkodni, hogy pár hét múlva már nem törődnek a hibákkal. Nekik folyamatosan kellene dolgozni azon, hogy legalább a csúcsmeccseken elkerülhessék az ilyesmit. Nem az a kérdés, legyen-e a videobíró, hanem csak az: mikor.

És éppen ezért fárasztó a vitatkozás, mintha magáról a szükségességéről vitatkozni kellene. Egy frászt. A Bayern edzője, a sokat látott Carlo Ancelotti most állt az új technológia, amit eddig ellenzett. Ugyan miért nem látta be eddig, hogy szükség van rá? Csak nem azért, mert olyan nagycsapatoknál dolgozott, ahol jellemzően a kedvezményezettjei a tévedéseknek?... Naná, minden akkor fáj igazán, amikor velünk történik. 

foci

Nincs is ezzel baj, így működik az ember. Csak a szövetségekben nem az érzelmeknek kellene diktálnia. Egyszerűen csak be kellene vezetne a technológiát, nem évek múlva, hanem most azonnal, kipróbálni az új szabályokat, hogy mikor lehessen jelenetet visszanézni, legyen-e az amerikaifocihoz hasonló "challenge", amikor a csapatok edzői kérnek visszanézést, melyek legyenek a kötelezően visszanézendő helyzetek, és így tovább.

Pár év alatt kikristályosodna, az európai fociban mi működhet és mi nem. A technológia nem lehet akadály, bőven elég gyors és rengeteg a megfelelő kameraállás is. Át lehet ruccanni Amerikába tapasztalatokért. És ne feledjük, ott is évről évre változnak a szabályok, pont azért, a változó körülményekhez igazítják, és figyelembe veszik az edzők véleményét. Nem ugyanaz már ma sem a videobírózás ott, mint mondjuk öt éve. 

Szóval a példa itt van előttünk, a technológia létezik, nem kell forradalmi dolgot kitalálni. A plusz bírói stáb költségei pedig eltörpülnek a Bajnokok Ligájának bevételei mellett. Kassait lehet szidni- de máskor, más híres bírók is tévedtek már hasonlókat, hiszen ők is csak emberek. És hiába nem vezetne többet a magyar sípmester, aki jön helyette, ugyanúgy benézhet egy lest, egy kezezést, miközben meglenne az eszköz, hogy kisegítse. Mire várunk még? Talán majd ha a Real ellen tévednek ekkorákat, és ők is elkezdik panaszkodást, akkor tényleg nem lesz akadálya a bevezetésnek?... Hiszen lám, elég egy meccs, és a Bayern már meg is van győzve...

0 Tovább

Ledönteni a korlátokat

Kereken 70 éve lépett pályára első fekete játékosként Jackie Robinson a baseball profiligában.

történelem

Ma már szinte el se nagyon tudjuk képzelni, milyen keményen szegregált világban éltek az Egyesült Államokban. A törvény előtti egyenlőség messze nem volt igaz mindenkire, s ez az élet minden területén megnyilvánult, kezdve a hátsó ajtós felszállástól a csak fehéreknek fenntartott sportligákig.

Ez a megkülönböztetés jellemezte a baseballt is, több, mint öt évtizeden át. A leghíresebb, legrangosabb liga, a Majos League Baseball elérhetetlen volt a tehetséges fekete játékosok számára. Így aztán Jackie Robinson, hiába volt tehetséges több sportágban is, nem reménykedhetett profi karrierben, anyagi nehézségei miatt az egyetemet is aba kellett hagynia. 1942-ben lépett be a hadseregbe, ám felszólalt a rasszizmus ellen és leszerelték.

történelem

1943-ban a Negro American League egyik csapatában játszott, 1945-ben pedig a híres Brookly Dodgers menedzsere, Branch Rickey hívta csapatához a tehetséges és intelligens játékost. A nagy pillanat 1947-ben jött el, amikor a profiligában is pályára léphetett, és hamar a csapat nagy sztárjává vált. MVP-címet nyert, csapatát bajnoki címig vezette, és 1962-ben iktatták be a hírességek csarnokába.

Azt hihetnénk, hogy a sikert sikerre halmozó sportolók élete egyetlen csapásra megváltozik, ám ez azért csak részben igaz. Bármennyire jól játszott Robinson, folyamatos inzultusok érték bőrszíne miatt a szurkolók és néhány játékos részéről. Amikor a déli államokban játszott a csapata, még az is tilos volt a számára, hogy a többiekkel egy hotelben szálljon meg és egy étteremben egyen velük.

történelem

Ám ő úttörőként vállalta a kihívást, és kikövezte az utat a többi színesbőrű sportoló számára a profiligákban. Ma már teljesen elképzelhetetlen lenne a rengeteg rajongó számára egy csak fehér játékosok számára fenntartott liga- a sport sokat tett azért, hogy elfogadják, tiszteljék egymást az emberek. Természetesen mindig lehet még többet tenni, tovább javítani a helyzeten, de ha arra gondolunk, még bőven a második világháború után is milyen különbséget tettek ember és ember között, egyértelmű a fejlődés.

0 Tovább

Kis-Kína Milánóban

Csak most eszméltem rá, hogy a kínaiak már nem csak a spájzban vannak: övék az Inter után az AC Milan is.

Tegnap izgalmas rangadót játszott az olasz foci két legendás csapata. A milánói városi derbi több egyszerű meccsnél, a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt számtalan sikert maguk mögött tudó klubok találkozójára az egész világon figyelnek.

És már ott is, ahol korábban nem: a lehetetlen kezdéssel, olaszországi ebédidőben játszott meccset főműsoridőben adhatta a kínai televízió, hogy az ázsiai szurkolók is élőben nézhessék. Mindennek azért van jelentősége, mert mostantól mind a két csapatot magának érezheti a Népi Kína, hiszen kínai befektetőcsoportok szerezték meg az Inter után az AC Milan feletti ellenőrzést is.

Amikor megjelentek az első teletömött bukszájú mogulok, cégcsoportok és sejkek az európai fociban, csak figyeltük, mi lesz. Annak idején úgy látszott, a hihetetlen pénzekkel kitömött új sztárcsapatok egyeduralkodóak lesznek a bajnokságaikban, de hát az a váratlan helyzet állt elő, hogy túl sok lett a gazdag csapat, és végülis megvalósult a verseny. Legalábbis a vagyonos klubok közt: a kicsik, a Leicester tavalyi angol bajnoki címétől eltekintve, nem nagyon rúgnak labdába. 

Szóval van verseny, mégiscsak számít a szakma, mert a sok szupergárda között továbbra is az dönt, hol jobb az edző, ki tudja jobban irányítani a csapatát. Igaz, egyre inkább zsoldosok vannak a nagycsapatokban, mint a klubokhoz kötődő játékosok, de ez a változás folyamatosan, a szemünk előtt zajlik az utóbbi pár évtizedben. Nagy pénz, nagy foci, ez van.

Ahogy azonban újabb és újabb falak dőlnek el, változik az ember érzése. Milánóból kvázi Kína lett a focit tekintve? Tényleg nem létezik olyan európai befektető, akinek megérné pénzt tenni egy legendás klubba? Az ilyesmi már csak olajsejkek és hasonló emberek játszótere? Érdekes, hogy pont az Egyesült Államokban, ahol már nagyon régen üzlet a sport, komoly rang profi csapatokat birtokolni, és nem is nagyon vásárolgathatja fel a Dallas Cowboyst egy csapat gazdag katari olajmogul. 

Furcsa lehet megélni ezt szurkolóként is, hiszen az ember nem csak klubszínekhez kötődik, hanem azonosul a várossal is, a hagyományokkal is. (És ennyiben az európai sport mégiscsak más, mint az amerikai, mert a franchise-ok nem költöznek egyik helyről a másikba csak úgy.) Én magyar drukkerként nagyjából tudom, kedvenc hazai csapatomat kik alapították, ismerem a történetünket, tudom, kik voltak pár évtizede a meghatározó emberek a csapatban, az edzői stábban, s persze családtagjaim is megfordultak jópár alkalommal a lelátón.

De amikor az Inter-Milant a kínai drukkerek kedvéért hozzák előbbre, akkor szurkolóként szerintem csak pislognék: legközelebb a címerre sárkány kerül, és számomra értelmezhetetlen betűk? A legközelebbi városi rangadót pedig kivételesen Sanghajban rendezik majd? Hát érdekes lesz látni, merre tart majd a világ.

A hűség csak egy fogalom, s nyilván hozzá lehet szokni, hogy kínai pénzen összevásárolt idegenlégiósok szaladgálnak a pályán a másik kontinensen élő tévénézők kedvéért lehetetlen időpontban. A kérdés manapság inkább már az: szükség van-e a stadionban levő igazi rajongókra, vagy előbb-utóbb őket is lehet helyettesíteni fizetett hangulatfelelősökkel?...

0 Tovább

Sokk után meccs

Lassan a sportban is hozzászokunk a terrorhoz, és ez elég elszomorító.

A Bajnokok Ligája hétközi fordulójában felkaptuk rá a fejünket, milyen könnyen győzte le a Juventus a Barcelonát, vagy hogy meglőtte századik európai kupagólját Cristiano Ronaldo, de a legdurvább történés mégiscsak a Dortmund csapatbusza elleni támadás volt. Ugyan csak egy játékos, Bartra került kórházba, ám utólag kiderült, ha kicsit is máshogy alakul, sokkal súlyosabb következményekkel is járhatott volna a robbanás.

Ám az üzlet pörög tovább: aznap nem léptek pályára a csapatok, de másnap le kellett játszani a meccst. Ez valóban olyan, mint a modern gladiátorjátékok: könyörtelen világ, ahol a játékosokat ért sokk csak afféle legyintésre érdemes apróság. 

Pedig gondoljunk csak bele, itt a dortmundi futballcsapatot egy célzott bombatámadás érte, volt, aki meg is sérült. Azt hiszem, a legtöbbünknek hasonló eset után pár szabadnap járna, s a futballisták is emberek. Persze, sok pénzt keresnek azzal hogy labdát kergetnek, a Bajnokok Ligája meg gigabiznisz, de megrázkódtatást nem gyógyítanak a dollárkötegek. 

Vagy mégis? Az UEFA szerint elég egy nap, és mindenki kipihenheti a fáradalmakat. Vajon milyen tragédia kell ahhoz, hogy akár egy hetet is kapjon egy csapat?... 

A történetnek persze két oldala van. Miközben az ember sajnálja a sokkon alig túllendülő sportolókat, akiknek pályára kell lépni, hiszen ezt diktálják a "nagyobb érdekek", van itt egy másik dolog is. Mert azért az is üzenetértékű, hogy a terroristák erőfeszítései ellenére az élet megy tovább. A repülőgépek felszállnak, az emberek dolgoznak, a meccseket lejátsszák. 

És ez persze már nem a sportról szól. A sport csak azért kerül most szóba, mert már az is az életünk része, mindennapjaink szórakozása. Érintett tehát a terrorizmusban is- sajnos. És miközben mélységesen megértem a dortmundiak utólagos felháborodását az eljárás miatt, mégiscsak az bújkál bennem, erőt mutatunk a pokolgépet fabrikáló gazembereknek. Nem csak a meccsre magára gondolok, hanem arra is, hogy a dortmundiak a plusz egy éjszakára befogadták az ellenfél szurkolóit. Mert csak a nézőtéren ellenfelek, nem ellenségek.

Nem azt mondom, hogy ettől fognak megszűnni a terroristák akciói, de valahol azért jó arra gondolni, elterveztek valamit, és talán pár hét múlva nem is nagyon emlékszünk rá. A robbantó pár évtizedig rohad a börtönben, mi meg élünk tovább. A terrorfenyegetéssel nem jó együttélni, de azzal sem, hogy nap mint nap történnek közlekedési balesetek vagy mindenféle bűncselekmények. 

Talán a sport kovácsol minket össze, tesz minket erősebbé. Mert hiába néz ki úgy mostanság- ez mégsem csak kizárólag a pénzről szól.

0 Tovább

Pokoli csend

Nincs rosszabb a sportban, mint az érdektelenség: a magyar foci egyre nagyobb bajba kerül.

magyarfoci

A nézőszámok elemzése elkeserítő tendenciákra mutat rá, a hazai bajnokság vonzereje minden korábbinál mélyebbre süllyedt. És hiába érvelnek úgy, hogy családbarátabb lett a meccsre járás, a hangulattalan sporteseménynél kevés rosszabb dolog van. (És nem, számomra sem a balhé meg az anyázás a "hangulatos", de lelkes szurkolás sincs.)

A magyarfutball.hu remek nézőszám statisztikái szerint ebben az évben is bőven 3000 alatt marad az átlagos nézettsége a magyar bajnokiknak. A Csányi-korszak vesszőfutása folytatódik, és hiába készült el már pár új vagy felújított stadion, a trend nem tud megfordulni. 

Húsz éve még 5000 környékén járt a nézőszám. A mostaninál kétségkívül rosszabb állapotú stadionokban is jóval többen szurkoltak, és a csökkenés mindenkit érintett, Pesten és vidéken. Íme néhány összehasonlító adat, elöl az 1997-es, majd a 2017-es nézőszám:

FTC 9951 / 6646 (stadion kihasználtság: 28%)

Debrecen 7059 / 3236 (stadion kihasználtság: 15,9%)

MTK 2981 / 1367 (stadion kihasználtság: 25,7%)

Nem véletlenül választottam ezeket a csapatokat: mindegyiknek korszerű stadionja van már. Az, hogy negyed-, ötöd-, hatodházas meccseket játszanak bennük, miközben jó eséllyel még ezeket a számokat is kozmetikázzák, arcpirító. 

És van még egy aspektusa a csökkenésnek: hogy nincsenek már kiugróan sok embert vonzó összecsapások se. Szintén a magyarfutball.hu adatai szerint a legtöbben a Fradi-Újpesten voltak, 11,760 ember ment ki megnézni a derbit. A következő toplistás meccseken már a kilencezret sem érte el a nézőszám.

2013-ban még egy ilyen derbin 22,094 ember volt jelen, azaz a nézők fele eltűnt. Emellett további hat meccsen volt még több, mint tízezer szurkoló abban az idényben. Nagyon fontos tendencia ez, mert azt jelzi, hogy a magyar bajnokság már egy-egy kiemelt alkalomra sem tudja a figyelmet magára irányítani.

magyarfoci

Ehhez képest meglepőnek tűnhet, miért nem zuhant be jobban az átlagos nézőszám, de ennek egyszerű az oka: a kis nézettségű meccseken kerekítik inkább felfele a számokat. Ötezer helyett tízezret beleírni a tudósításba azonnali lebukás, de 650 ember helyett 1300-at jelenteni egyszerűbb, pedig itt is fantomnéző a szurkolók fele. Ez pedig felfele tolja az átlagot.

De nem is kell azon lovagolni, hogy a 2600-as átlagnézőszám sincs meg, közelebb járunk a 2000-hez. Az az igazság, hogy a nagyon szánalmas és nevetségesen alacsony között már nincs túl nagy különbség. És a köztelevízió ezért a bajnokságért tesz le az asztalra 19 milliárd forintot! Tulajdonképpen miért görcsölne a klubvezetés azon, hogy több embert csalogasson a stadionba? 

Számoljunk egy kicsit! 2661 átlagos nézőszám, összesen 198 meccs van az idényben, tehát durván 527 ezer ember megy ki magyar bajnokira egész idény alatt. Ha ezer forintos átlagos jegybevétellel számolunk, akkor 527 millió forintnyi pénzhez jut az egész mezőny, összesen, egy egész év alatt. A tévés közvetítésekből egy szezon alatt viszont 3,8 milliárd forint esik le! Több, mint hétszer annyit kapnak tehát csak úgy, "piaci alapon", mert beengedik a kamerákat, mint ha kampányolnak, erőlködnek a nézők meghódításáért, és persze több drukkerhez több rendező kell, több szektort kell takarítani és így tovább. Csak a gond van velük, pénzt meg alig hoznak, akkor minek?

Hát ezért felel meg mindenkinek a mostani helyzet. Talán csak a maradék igazi szurkoló puffog, de mint láthatjuk, ők már nem számítanak. Ezért mondanak le róluk olyan könnyen Ferencvárostól Zalaegerszegig...

(képek: Flickr / stadionturista

0 Tovább

Hirdetés

Sportfoglalkozás

blogavatar

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztorik, klasszikus videók és minden más a sport színes világából. Bekapcsolódni ér, akár olvasóként, akár hozzászólóként. Felmentést az kaphat, aki úgy dönt, ideiglenesen feláll a monitor elől és maga is belevág a rendszeres testmozgásba...

Hirdetés

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Hirdetés

Utoljára kommentelt bejegyzések

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Táj-kép Táj-kép

Izgalmas, megkapó, elgondolkodtató, lenyűgöző fotók a világ minden sarká...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Hirdetés